|
|
Pillálmok
I learn English bejegyzései
Angoltanulásom története a kezdetektől.
Kategóriák: Mai napom, I learn English
angol
Tegnap angol után kifele menet tanárnéni találkozott a hülye szomszédasszonnyal. Megpróbáltuk felkészíteni előre, de hát erre nem lehet, mert aki csak hall róla, az úgyis azt hiszi, hogy túlzunk, ilyen hülye nem lehet senki. De. Na mindegy. Pár lépéssel lemaradtam a többiektől, így nem én ütköztem bele a befele igyekvő asszonyságba. Mikor odaértem hozzájuk, odaszóltam a tantónéninek, hogy "first meet", mire félig odasúgta nekem, hogy ez volt az, akivel ijesztgettük? Válaszoltam: "yes".
A történetben nem a szomszédnéni a lényeg. Hanem az a meglepetés, ami ezután pár másodperccel következett be nálam. Angolul beszéltem! Nem kell röhögni, nem úgy értettem! :-) Szóval hiába tudtam, hogy már vége az angolnak, és a lány is magyarul beszélt hozzám, és a válaszok is félig magyarul formálódtak meg bennem, mégis angolul szóltam hozzá öntudatlanul. Az óra alatt átállt az agyam angolra, és még nem kapcsolt vissza ekkor. Teljesen természetesen jött a számra.
Kategóriák: I learn English
haladás
Kezd tetszeni az angol. Végig beszélünk és csak angolul. Sikerélményem van egy picit, mert a szókincs nagyrészét ismerem (ha felismerem, vagy le van írva), míg a csapat fele nem. Még mindig megvan a totális blokkolás, ha hirtelen nekemszegeznek egy kérdést, de ha hagyják, hogy felfogjam és gyakorlunk is előtte, akkor megszólalok. Szerintem sokat profitálok abból, hogy az alapfokúban nagyon rámentünk a nyelvtanra, így beugranak a formák, míg a többieknek fel kell fogniuk.
Szóval tetszik, és fél év múlva majd úgy, de úgy, de úúúúúúúgy fogok beszélni angolul, hogy csak na!
Kategóriák: I learn English
első óra, újra
No, a nagy semmittevésben el is felejtettem, hogy mégiscsak történnek velem dolgok.
Múlt héten elkezdődött az angol. Huh! Nem semmi, bele a lecsóba. Igaz, hogy én ragaszkodtam a 3. szinthez, de azért ez egy kicsit sok(k) volt így elsőre. Eleinte nem nagyon értettem, mi a feladat, majd amikor megértettem, pont akkor nem jutott semmi az eszembe, amikor nekem kellett volna megszólalnom. Öten vagyunk a csoportban (utálok késni, de most sikerült mindjárt az első órán, habár kb 5 percre voltam onnan). Két pasi, három nő. Mindegyik idősebb, nagyjából hasonló korúak vagyunk. (sej-haj, már az idősek közé kell sorolnom magamat!) A két pasi úgy tűnik, hogy jobban beszél nálunk, feltehetően van gyakorlatuk. Nem tudom, hogy jól beszélnek-e, mármint nyelvtanilag, de gondolom, hogy szükséges volt megértetniük magukat korábban is, ezért bátran mondják, gyorsabban megértik, amit nekik mondanak. Nekem ebben iszonyat hátrányom van, mert nem kellett eddig sem beszélnem senkivel, de még lehetőség sem nagyon adódott rá. Persze ott van unokahugi, akivel lehetne (mert ő tud), de az nem olyan.
Heti 2x2 óra, és csak kommunikáció. Az első óra végére teljesen kiszáradt az agyam a koncentrálástól. De remélem, gyorsan felveszem a ritmust!
Kategóriák: I learn English
helyettes
Igen, szombaton nagyon korán volt reggel. Kb 4-kor aludtam el, 7-kor keltem.
Helyettesítő tanár volt angolon. Kicsit nem volt szimpatikus. Azt el kell ismernem, hogy lelkiismeretesen készült az órára, cetliket készített, meg minden, úgyhogy ezzel nem votl baj. De túl jól beszélt angolul, és nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy én (mi) viszont nem. Szerintem ő közép vagy felsőfokúakat taníthat. Teljesen olyan volt a stílusa, amit azon a szinten várnék el. A múltkori órához képest három új arc is volt (és kettő hiányzott). Az újak gyanúsan méregettek engem, hogy mit keresek ott. A mellettem ülő lány kifejezetten unszimpi volt, és állandóan párban kellett dolgozni. De a végére már kezdtem egészen megszokni a tanárt. Megkérdeztem tőle, hogy a következő alkalommal is ő helyettesít-e, de azt mondta, hogy nem tud róla, és éppen más programja lesz jövő szombaton. Így megint egy újabb tanárt kapunk. Remeke lesz! Ezt a rövidke tanfolyamot sikerül négy tanárral vinnem végig. De az már biztos, hogy ezekhez nem megyek vissza.
Kategóriák: I learn English
áttéve szombatra
Ma voltam angolon az új csoportban. Ezek jobban tetszenek. A fele időt végigbeszéltük angolul. Igaz, én nem annyira, de azért igyekeztem. Ők is jobbak nálam, de itt nem érzem azt a nagy szakadékot. A tanár is szimpibb, főleg mert angolul beszél és így rákényszerít, hogy próbáljam megérteni.
De természetesen itt se mehet minden simán, a következő két alkalmat más tanár fogja tartani, mivel ő elmegy szabira. Hát ez remek- gondoltam, amikor meghallottam. Hogy miért nem tudott az elmúlt két hétben elutazni, akkor úgyse voltak órák? Már éppen kezdem megszeretni, erre majd kapunk egy másik tanárt. Azért ez sem semmi, egy tanfolyamot három tanárral csinálni végig!
Kategóriák: I learn English
váltás
Ma angolórám lett volna. Semmi kedvem nem volt menni. Már a keddi óra is nyűg volt, de ez még inkább. Még úgy indultam vissza, hogy sietek, mert megyek órára, de az irodába érve már majdnem lebeszéltem magam. Se a tanár, se a csoport nem tetszik. Se a haladás sebessége, se az oktatás jellege (beszéljétek megy egymással a házi feladatot, van kérdés?).
Úgyhogy felhívtam a sulit, hogy nem akarok ide járni, nem lehetne-e becserélni a tanfolyam díját akármire, akár magántanárra is. De magántanárra nem lehetett elcserélni, viszont tudott ajánlani egy másik tanfolyamot ugyanezen a szinten, csak az szombatonként van, négy óra. Átjelentkeztem arra. Egyik pozitívuma, hogy sem most, sem a jövő héten nem lesz, mert ezek a szombatok nem szombatok. :) Nyertem egy kis lélegzetvételnyi időt. Az ünnepek alatt igyekszem felfrissíteni az eddig tanultakat, és így talán nem lesz gond a bekapcsolódással.
Kategóriák: I learn English
minden kezdet nehéz
Első angolóra.
Elkéstem. Naná. Végül nem is én voltam az utolsó. A beígért max 6 fős csoport helyett 11-en vagyunk. Amit viszont nagyon utálok, hogy mi a jó fenéért kell embereknek több fokkal a saját szintjük alatti tanfolyamra menni?! A közelemben ülő egyik lány mondta, hogy neki igazából meg van a középfokú vizsgája (!!!), de "olyan sokat felejtett". Csak mondom, hogy ezen tanfolyami anyag végén lehet alapfokúra menni. De szerintem a többiek is jóval előrébb vannak. Lehet, hogy nekik sikerélmény ezen átszökdécselni, de rám már megint kemény munka és kudarcélmények hada vár. Egy oktatás ugyanis soha nem a leggyengébb láncszemhez igazodik. Már most utálom a bandát. Ezért. A személyekkel nincs bajom.
De mondjuk így volt ez a másik tanfolyammal is.
Kategóriák: I learn English
újra
Beíratkoztam. Előtte szintfelmérő. A néni azt mondta: B11, de ha akarom, akkor visszamehetek A24-re. Persze nincs olyan gyorstalpaló, szintrehozós, erős szóbelis, amit én akartam. Úgyhogy lesz egy lassú (het 2x2) ismétlős. New-headway pre-intermediate 7-14. lecke. Ha az elején gyorsan átismételjük az előző részeket, akkor nagyjából azt fogom tanulni, amit szerettem volna, csak sokkal lassabban. A szóbeli részről majd utólag nyilatkozom. Ha más nem lesz, akkor az ismétlés után átmegyek a playingenglishre folytatva onnan. Oda azért nem mehettem most, mert nekik nincsenek ilyen tört tanfolyamaik, összesen 3 szintjük van. Én pedig két szint között (pad alá :) ) vagyok.
Kategóriák: I learn English
Írásbeli: 81%.
Kategóriák: I learn English
Megbuktam a szóbelin. :((((((((((((
33 pont. 36-al lehet átmenni.
Akkor szerintem az írásbelin se mentem át, abban is követtem el legalább ennyi hibát.
Kész, padlón vagyok. Mindenki hagyjon békén, amíg össze nem szedem magam!
|