Meghalt a cicám. Az utolsó a nagy családból, kezdve Ősanyától, másnéven Ezüstláb.

Nem volt fiatal, de olyan igazán öreg sem. A pontos korát nem ismerem, nem jegyeztem fel. Egy ideje már látszódott rajta, hogy valami van, nem evett rendesen, válogatott, sokat ivott, sokat pisilt. De alapjábavéve jól volt. A nagy hidegben kiment, holott korábban ki se lehetett lökni a szobából, és az egész napot kinn töltötte. Egyszerűen nem akart megmaradni benn. Azt hittem, megfázik, de nem.

Aztán hétfőn este hazamentem, és nem rohant elém, ahogy máskor szokott. Szólongattam, mire lassan előbotorkált, lekuporodott a folyosón, és cska gubbasztott. Megijedtem, mert ezek nem jó tünetek. Hideg volt, bekapcsoltam a fűtést, és vártam, hogy majd feljön hozzám, és összebújunk, ahogy szoktunk, de nem jött. Én mentem le hozzá. A lakás egy hideg pontján gubbasztott. Felvettem és felvittem az ágyba. Előbb mintha menekülni akart volna, olyan hangon nyávogott, ahogy még nem hallottam. Van egy műanyag szögletes edény az ágy mellett, sokszor szokott abba belefeküdni. Szeretett abban aludni. Végül most is oda mászott be, de nagyon nem jól nézett ki. Nehezen vette a levegőt, nem engedte el magát, hanem tartotta a fejét. Sokszor fordult, hátha úgy jobb lesz. Így aludtunk el, de korán reggel felébredtem. Simogattam, próbáltam valamit átadni, hátha segít rajta. Mondtam, megyünk doktorbácsihoz, aki segíteni fog rajta. De igazán már nem is nézett. Megijedtem a szemétől. Sok cicám volt, sok ment már el. A szeme... a szeme azt mondta, hogy ő is távozóban van.

Összepakoltunk, és elmentünk dokibácsihoz. Hosszú az út, féltem tőle, hogy majd végigsírja, ahogy a többiek szokták, de meg sem mukkant. Egyszer nyávintott egyet.

Doktorbácsi meghallgatta a tüdejét, és elkomorult. Addig reménykedtem benne, hogy "csak" egy tüdőgyulladás. Azt mondta, nem hiszi, hogy megéri az estét. És hogy döntsek, kezdjük-e kezelni, vagy altassuk el.

Kezdjük, mondtam neki. Előbb egy röntgen, majd egy ultrahang. Látszódott, hogy nem tudja mit tegyen. Azt mondta, infúzió kellene a cicának, de a folyadék miatt rosszabb lesz a tüdeje. Végül csak elindítottak egy infúziót, de mondta, hogy csak egy keveset, nehogy rosszabb legyen a helyzet. Csuoán néhány percig ment, de szegény cica ugyanazzal az új nyávogással sírta végig.

Dokibácsi azt mondta, hogy tüdőödéma, és valójában nem sok ötlete van, mit tehetnénk. Úgy gondolja, hogy veseelégtelensége van a cicának, azért pisilt olyan sokat is, és hogy ez a vese elégtelenség okozta a ödémát. Felborult a kálium háztartása, vagy mi... nem nagyon tudtam már figyelni, mert folytak a könnyeim.

Kérdezte, mi legyen a cicával, otthagyom, vagy hazaviszem. Már eleve úgy készültem, hogy ott fogom hagyni, mert a tüdőgyulladásnál is több napig kell kezelni, és ebben a hidegben nem voltam biztos benne, hogy képes leszek naponta elvinni kezelésre.

Bekerült egy ketrecbe, kapott infralámpát. Dokibácsi mondta, hogy menjek nyugodtan, de még ott akartam maradni vele egy kicsit. simogattam, beszéltem hozzá, de nem figyelt rám. Aztán hirtelen fel akart állni, de csak félig megfordította magát fekvő helyzetében, nyávogott, az oldala hatalmasan emelkedett-lappadt, majd leejtette a fejét, és egyre gyengébben vette a levegőt. Azt hittem, hogy meghalt, és kiszóltam a dokinak, hogy jöjjön gyorsan. A cica szájából rózsaszín habos folyadék csorgott lassan.

Dokibácsi azt mondta, ez a vég. Vagy szenved még egy darabig, és meghal, vagy gyorsan elaltatjuk. Csak bólintani tudtam, hangom nem volt. Egy gyors injekció, talán 5 másodperc, vagy annyi sem... és többé nem fájt neki semmi.

Kategóriák

Komment

Eddig 1 komment érkezett

1. t:
   2012. 02. 11. 16:45

   :-(
   Szegénykék.

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Név:
Email cím:
Honlap:

Kód: