Meghalt a cicám. Az utolsó a nagy családból, kezdve Ősanyától, másnéven Ezüstláb.

Nem volt fiatal, de olyan igazán öreg sem. A pontos korát nem ismerem, nem jegyeztem fel. Egy ideje már látszódott rajta, hogy valami van, nem evett rendesen, válogatott, sokat ivott, sokat pisilt. De alapjábavéve jól volt. A nagy hidegben kiment, holott korábban ki se lehetett lökni a szobából, és az egész napot kinn töltötte. Egyszerűen nem akart megmaradni benn. Azt hittem, megfázik, de nem.

Aztán hétfőn este hazamentem, és nem rohant elém, ahogy máskor szokott. Szólongattam, mire lassan előbotorkált, lekuporodott a folyosón, és cska gubbasztott. Megijedtem, mert ezek nem jó tünetek. Hideg volt, bekapcsoltam a fűtést, és vártam, hogy majd feljön hozzám, és összebújunk, ahogy szoktunk, de nem jött. Én mentem le hozzá. A lakás egy hideg pontján gubbasztott. Felvettem és felvittem az ágyba. Előbb mintha menekülni akart volna, olyan hangon nyávogott, ahogy még nem hallottam. Van egy műanyag szögletes edény az ágy mellett, sokszor szokott abba belefeküdni. Szeretett abban aludni. Végül most is oda mászott be, de nagyon nem jól nézett ki. Nehezen vette a levegőt, nem engedte el magát, hanem tartotta a fejét. Sokszor fordult, hátha úgy jobb lesz. Így aludtunk el, de korán reggel felébredtem. Simogattam, próbáltam valamit átadni, hátha segít rajta. Mondtam, megyünk doktorbácsihoz, aki segíteni fog rajta. De igazán már nem is nézett. Megijedtem a szemétől. Sok cicám volt, sok ment már el. A szeme... a szeme azt mondta, hogy ő is távozóban van.

Összepakoltunk, és elmentünk dokibácsihoz. Hosszú az út, féltem tőle, hogy majd végigsírja, ahogy a többiek szokták, de meg sem mukkant. Egyszer nyávintott egyet.

Doktorbácsi meghallgatta a tüdejét, és elkomorult. Addig reménykedtem benne, hogy "csak" egy tüdőgyulladás. Azt mondta, nem hiszi, hogy megéri az estét. És hogy döntsek, kezdjük-e kezelni, vagy altassuk el.

Kezdjük, mondtam neki. Előbb egy röntgen, majd egy ultrahang. Látszódott, hogy nem tudja mit tegyen. Azt mondta, infúzió kellene a cicának, de a folyadék miatt rosszabb lesz a tüdeje. Végül csak elindítottak egy infúziót, de mondta, hogy csak egy keveset, nehogy rosszabb legyen a helyzet. Csuoán néhány percig ment, de szegény cica ugyanazzal az új nyávogással sírta végig.

Dokibácsi azt mondta, hogy tüdőödéma, és valójában nem sok ötlete van, mit tehetnénk. Úgy gondolja, hogy veseelégtelensége van a cicának, azért pisilt olyan sokat is, és hogy ez a vese elégtelenség okozta a ödémát. Felborult a kálium háztartása, vagy mi... nem nagyon tudtam már figyelni, mert folytak a könnyeim.

Kérdezte, mi legyen a cicával, otthagyom, vagy hazaviszem. Már eleve úgy készültem, hogy ott fogom hagyni, mert a tüdőgyulladásnál is több napig kell kezelni, és ebben a hidegben nem voltam biztos benne, hogy képes leszek naponta elvinni kezelésre.

Bekerült egy ketrecbe, kapott infralámpát. Dokibácsi mondta, hogy menjek nyugodtan, de még ott akartam maradni vele egy kicsit. simogattam, beszéltem hozzá, de nem figyelt rám. Aztán hirtelen fel akart állni, de csak félig megfordította magát fekvő helyzetében, nyávogott, az oldala hatalmasan emelkedett-lappadt, majd leejtette a fejét, és egyre gyengébben vette a levegőt. Azt hittem, hogy meghalt, és kiszóltam a dokinak, hogy jöjjön gyorsan. A cica szájából rózsaszín habos folyadék csorgott lassan.

Dokibácsi azt mondta, ez a vég. Vagy szenved még egy darabig, és meghal, vagy gyorsan elaltatjuk. Csak bólintani tudtam, hangom nem volt. Egy gyors injekció, talán 5 másodperc, vagy annyi sem... és többé nem fájt neki semmi.

Bementem tankolni, és a sorban előttem levő ember Fásy Ádám volt. Az én gyatra arcmemóriámmal először csak úgy gondoltam, hogy nédd már, ez az ember hasonlít rá. Aztán jöttek még emberek (a hátam mögé a sorba), és amikor az előttem levő elhaladt mellettük, ráköszöntek, Szia Ádám! Úgyhogy tuti ő volt.

Láttam kint, legalább három kocsival voltak, szerintem mehettek valahova turnézni konvojba.

Volt még egy illető, aki szintén gyanús volt, hogy ismerem a tévéből, de mellette csak elsuhantam, és a nevét sem tudom. Ha ő az akire gondolok, akkor vetélkedőket vezet mostanában, talán az M1-en, de a neve nem jut eszembe.

Ádám után gurultam ki a benzinkútról, de sajnos nem ismerem az autómárkákat, csak ha rá van írva a logóra :) ezért nem tudom megmondani, milyen típus volt. valami nagy négykerékmeghajtás, és csak annyit tudtam elolvasni hogy JEEP, de hogy milyen JEEP, azt már nem tudtam kivenni.

Hát ennyi.

Valamit elszámolhattam, vagy félreérthettem, de eltűnt a költségvetésből 3 milla. Így is volt benne kétféle hitel, ami manapság ugye elég kockázatos, plusz volt benne apellálás arra, hogy minden klappolni fog, de ez most kicsit romba döntött. A fundás kölcsön összege nem annyira, mint amennyivel kalkuláltam. Azért mentem be a honlapra, mer rémhíreket hallottam, hogy megváltoztak a feltételek mostanában a fundánál is a bedőlő hitelek miatt. Ezért a biztonság kedvéért ránéztem, hogy mi van az anyémmel, és itt ért a hidegzuhany. ebben (azt hiszem) nem ők a hibásak, én emlékezhettem rosszul. Mert a másik futamidős pont annyi, mint ami rémlik, de én nem azt kötöttem meg. :(

ez így kicsit betett. Mert a fennmaradó hiányzó, amivel kalkuláltam, az is olyan volt, hogy majd akkor meglépjük, amikor odaérünk. Mert egy év alatt bármi történhet a pénzügyi piacon, semmi nem kiszámítható. Na de így... hogy még ez is bejött a bizonytalanba...

mindegy. A terveket akkor is megcsináljuk. 

Lassan már egy hónapja megkaptam, de előbb a lustaság, majd a blog adatvesztése, majd megint a lustaság miatt nem tettem fel a legújabb terveket. Egyébként azóta már újra beszéltem a tervezővel, és pár napon belül várom a következő tervet.

Az előbb belefutottam egy tesztbe, hogy milyen háziállat illik Önhöz, kutya vagy macska? Kicsit nehéz volt végigmenni a 10 kérdésen, mert volt olyan, ahol egyik válasz sem tetszett, de végül megkaptam az eredményt.

Önnek egy MADÁR való! :-)))))))))))

Szerencsére vagy nem annyira szerencsére, csak néhány bejegyzésem volt ami elveszett. Viszonylag jól elővarázsoltam a googleból, már csak a képeket kell újra betenni. Azt majd legközelebb.

Mellesleg nem tettem még be a harmadik tervet. Már két hete megkaptam, de most egy kicsit leült nálam a dolog (ezer más dolgom van). De pótolom!

Ez már jobb, de nem annyira. Viszont tetszik a hozzáállásuk.

(update: képpótlás)

Első terv elkészült. Persze nem tetszik. Nekem túl kocka, túl szögletes és túl tömör.

Ez a legjobb kép róla, a többin jobban látszana, mi bajom, de azokat nem teszem fel. :)

(update: az elveszett bejegyzést és a képeket pótoltam)

No, első lépés, immár nem csak beszélünk róla, de tettünk is valamit!

A múlt héten kinn voltak nálam a tervezőirodától, és keresztül-kasul lemérték a telket, a cseresznyefát, a fenyőfát, a régi házat, a kerítést innen oda és onnan ide. És még fölfelé és lefelé is! :-)

Szóval megvannak a méretek, és a héten elkészítik az első vázlatrajzokat.

Volt szülinapi buli. Nálunk most már a szeptember nagyon nyüzsgős lesz. :) Nagyobbik unokahugival sokat játszottam, sokkal nagyobb intenzitással követeli a figyelmet, mint huga születése előtt. Vagy csak én öregszem.... A kicsit már láttam ébren is, sőt a végén a kezembe nyomta az anyja, hogy fogjam. Tudom, sokan fel nem foghatják, hogy lehet, de engem egyáltalán nem érintett meg a dolog. Elnéztem a kiscsaládot, és nem bánom, hogy nincs gyerekem. Nem volt velük semmi baj, nem azért mondom! Egyszerűen nem vágyom gyerekre. Amikor velük vagyok, jól érzem magam, de aztán hazamegyek, és lepihenek egyedül.